A munka világa a XXI. században címmel Hamvas László szociológus interaktív előadásában mutatta be a munkaerőpiac legjelentősebb változásait a történelem során, majd átfogó képet kaphattunk a munka világának jelenlegi állapotáról. Az előadó kitekintett a nem túl távoli jövőbe is, melynek kapcsán megismertette azokat a sikertényezőket, melyek a sikeres munkavállalást segíthetik. Kiemelt hangsúlyt fektetett a jövőkép-, pálya- és karriertervezésre, az élethosszig tartó tanulás fontosságára, valamint azoknak a készségeknek és képességeknek a megismertetésére, melyekre leendő munkavállalóként mindenkinek szüksége lehet.
A nap további részében a Katolikus Karitász által szervezett szociális-karitatív önkéntes tréningen vettek részt a diákok. A programon bemutatták, milyen területei vannak a Katolikus Egyház segélyszervezete által végzett önkéntes segítő munkának, hogyan lehet bekapcsolódni a Karitász tevékenységébe. A tréning célja az volt, hogy az önkéntesek és leendő önkéntesek segítséget kapjanak ahhoz, hogy hatékonyan és célszerűen tudják hasznosítani ismereteiket a rászorulókkal – idősekkel, fogyatékkal élőkkel, hajléktalanokkal, szenvedélybetegekkel – végzett munkájuk során.
Diákjaink érdeklődéssel követték a programokat. Reméljük, ezzel elősegítettük, hogy a jövőben sikeres munkavállalókká, önkéntesekké váljanak.